A Pápai Petőfi Sándor Gimnázium Veszprém megye egyik elismert középfokú oktatási intézménye, mely Várkert úti épületében 1994 óta működik. Az intézmény jelenleg 11 osztállyal 302 tanulóval négy képzési formában működik: kifutó rendszerben általános tantervű (11-12. évfolyamon, erre a tagozatra beiskolázás már nem történik), emelt szintű német nyelvi (a 9-12. évfolyamon fél-fél osztály), emelt szintű természettudományi (a 9-12. évfolyamon fél-fél osztály), valamint magyar–angol két tanítási nyelvű (a 9. nyelvi előkészítő és a 9-12. évfolyamokon egész osztály).

 

 

 

Elsődleges célunk a szilárd alapműveltség kialakítása, a felsőfokú tanulmányokra való felkészítés. A gimnáziumunkban érettségiző fiatalok a biztos szaktárgyi, nyelvi és informatikai tudás birtokában jó eséllyel pályáznak a felsőoktatási intézményekbe és ott megállják a helyüket. Az iskola tanulmányi átlaga és diákjainknak az országos kompetenciamérésen elért eredményei is erősen javuló tendenciát mutatnak. Kiemelt figyelmet fordítunk a közép-és felsőfokú nyelvvizsgákra történő felkészítésre, büszkék vagyunk az angol nyelv területén elért versenyeredményeinkre. Tagozatainkon a tanórák jelentős része csoportbontásban zajlik, a természettudományi tagozaton ez kiváló lehetőséget nyújt a kísérletezésre, a tehetséggondozásra, nyelvi tagozatainkon pedig a kommunikációközpontú nyelvoktatásra.

A magyar- angol két tanítási nyelvű képzés 2009 őszén indult iskolánkban. A tagozat indítása szoros összefüggésben van NATO partnerségi programmal. Az 1+4 évfolyamos képzés nyelvi előkészítő évfolyammal indul, melyben a tanulók heti 18 órában, csoportbontásban tanulják az angol nyelvet.

 

A német tagozat hagyományai egészen az 1990-es évekig nyúlnak vissza, jelenlegi képzésünk 2012 őszén indult és négy évfolyamos gimnáziumi tagozatként működtetjük. Ezzel a városban egyedüli középiskolaként nyújtunk emelt szintű német nyelvoktatást heti 6 órában, 4 évben keresztül.

 

Az emelt szintű természettudományi tagozaton az alaptantervi óraszámnál magasabb óraszámban oktatjuk a fizikát, kémiát, biológiát.  Elsősorban azoknak a diákoknak ajánljuk ezt a tagozatot, akik a felsőoktatásban természettudományos területen szeretnének továbbtanulni, és így biztos álláslehetőséghez jutni az orvosi, a mérnöki és tanári karokon

 

Tagozataink részletes leírását a Képzési formáink, valamint a Pápai Petőfi Sándor Gimnázium felvételi tájékoztatója menüpontokban találja

 

 

 

Gimnáziumunk Pápa egyik legszebb iskolája, a legkellemesebb környezetben található. Iskolánk korszerű épülete a Várkertben, zöldövezetben található, közel a buszpályaudvarhoz, a Városi Sportcsarnokhoz, a Termálfürdőhöz és a sportpályákhoz. Diákjaink tiszta, világos, jól felszerelt, modern és tágas épületben tanulhatnak. A gyerekeket ideális körülmények fogadják: tágas aula, ízlésesen berendezett tantermek, 30.000 kötetes iskolai könyvtár idegen nyelvi könyvtár részleggel, szaktantermek, előadók és informatika termek a legkorszerűbb oktatási eszközökkel felszerelve. Emellett büszkék vagyunk a földszinten kialakított diáksarokra, amelyet stílusosan Pilvaxnak neveztünk el. Az épület nemcsak az itt tanuló diákoknak teremt komfortos, barátságos környezetet, hanem számos városi, megyei, országos rendezvénynek ad otthont. A helyben történő menzai étkezés biztosított.

 

 

 

Az oktatási tevékenység mellett gimnáziumunkban kiterjedt kulturális, diák- és sportélet folyik. Számos tanórán kívüli programban, diákrendezvényen, versenyen, versenyek szervezésében vesznek részt tanulóink, melyek mind hozzájárulnak a kiemelkedően jó közösségi élethez, segítenek tehetségük kibontakozásában. Pozitív, támogató, barátságos légkör, kölcsönös tiszteleten alapuló jó tanár-diák kapcsolat jellemzi iskolánkat. Mindenki megtalálhatja azt az elfoglaltságot, legyen az művészet, sport vagy természettudományok, amely a tanulás mellett kerek egésszé teszi az életét. A tanulás mellett a sport is meghatározó részét képezi az iskolai életnek- az intézmény csapatai és egyéni sportolói is rendszeres résztevői a különféle sportágak diákolimpiai országos döntőinek valamint a haditorna és a Katasztrófavédelmi versenyek országos döntőinek.

 

Diákjaink szép számban érnek el arany-ezüst- vagy bronzminősítést a középiskolások részére megszervezett kulturális fesztiválon, a keszthelyi Helikoni Ünnepségeken, rendszeres résztvevői illetve szervezői vagyunk vers-és prózamondó versenyeknek. Támogatjuk a különböző kulturális, rajz-ének, művészeti versenyeken való részvételt.

 

Kimagasló tanulmányi eredményt elérő tanulóinknak ösztöndíjat biztosítunk, tanév végén jutalmazzuk a tanulmányi és versenyeredményeket.

 

Diákjainkat egymás kölcsönös tiszteletére és megbecsülésére neveljük, segítségünkkel jótékonysági szervezetek munkájába kapcsolódhatnak be. Az iskolai védőnő és az ifjúságvédelmi felelős jóvoltából egészségmegőrző és mentálhigiénés programokat szervezünk diákjainknak.

 

Őrizzük a petőfis hagyományokat, a tanév során számtalan program színesíti a diákéletet, melyek nagymértékben hozzájárulnak a Pápai Petőfi Sándor Gimnáziumra jellemző családias hangulathoz. Nagy népszerűségnek örvendő rendezvényeink közé tartozik az évente megrendezésre kerülő szecskaavató, a kilencedikesek bemutatkozó műsora, a Mikulás és Mikulás-futás, a karácsonyi műsor, az iskolanap, a szalagavató és a ballagás. Nemzeti ünnepeink és az évfordulók mellett megemlékezünk a nevezetes napokról, világnapokról. Diákjaink számára színházlátogatásokat szervezünk, valamint szívesen fogadunk minden olyan előadást, rendezvényt, melyek a tanulók tanórán kívüli neveléséhez-oktatásához. hozzájárulnak. A két tanítási nyelvű tagozaton angol nyelvű programok, előadások is várják a diákokat. Iskolánk igazi erejét mutatja, hogy egy vidéki gimnáziumként egy nagyszabású országos versenyt, kéttannyelvűs fesztivált szerveztünk közel száz versenyzővel.

 

 

 

2017. PPSG